TITLE

DESCRIPTION

BIZEK EMI

Budapesten születtem. Szüleim legnagyobb meglepetésére 6 éves koromban kezdtem el zenét írni, kedvenc xilofonom kíséretével. Bár lehet, hogy Ők akkor még nem így gondolták…

 

Anyai nagyapám zenész volt, az ő hatására 10 éves koromban végül hangszert váltottam: klasszikus zongorára iratkoztam be. Elvégeztem az ELTE Ének-, Zenetanár és Karvezetés szakát. Volt saját jazz quartettem, tanítottam zenét és zongorát. Zeneszerzőként legalább 100 zeneművet komponáltam. Egyik szerzeményemet 2005-ben beválogatták az Eurovíziós Dalfesztivál hazai elődöntőjébe. 2006-ban Fonogram Díjat kaptam Kepes András Világfalu című népszerű sorozatának filmzenéiért. Álomszép sorozatom első lemeze 2007-ben jelent meg és hamarosan tripla platina lemez lett. Összesen 10 országban adták már ki.

 

Nagyapám soha nem járt zenetanárhoz és magától tanult meg 5 hangszeren játszani. Édesanyámék négyen voltak testvérek. Ő dobolt, a nővére hegedült, a húga balettozott, a bátyja pedig Németország egyik nagynevű operaházának trombitása lett. Egyébként Nagyapám volt a híres budapesti Wekerle Kertváros főkertésze. A kertjeit először mindig elkészítette makettben, és csak azután látott a megvalósításhoz. Festett, szobrászkodott, zenét szerzett, verseket írt. Tényleg igazi polihisztor művész volt. 10 éves koromban egyszer ott ültem a zongorájánál és játszottam azt, ami éppen eszembe jutott. Csak ült mellettem, hallgatta. Aztán azt mondta, hogy meglátom, egyszer még híres zeneszerző leszek. Elhittem neki és ettől a perctől megváltozott az életem.

 

2006-ban a sors megadta nekem, hogy kismama lettem; ezt valóban áldott állapotként éltem meg, és folyamatos “ihletben voltam”. Arra gondoltam: miért ne hallgathatná más is?

Mint minden kismama, én is meghallgattam néhány közismert babazene lemezt. Az ilyen lemezeknek az a sorsuk, hogy rengetegszer meghallgatjuk őket, sokszor folyamatosan megy. Egyik-másik CD-n bugyuta szintetizátor zene volt. Ez lehet, hogy érdekes a babának, de mi, a szülei hamarosan nagyon idegesek lettünk tőle. Márpedig a szülők hangulata bizonyítottan átragad a gyermekekre is. Nem csak a pocaklakókra, hanem a már megszületett családtagokra is. Ezért arra törekedtem, hogy olyan zenéket komponáljak, amik a szülők számára is kellemesek, relaxatívak.

 

2010-ben született második gyermekem, akkor született a negyedik Álomszép album. Persze a gyermekeim nem csak az ihletői a szerzeményeimnek, hanem a legnagyobb bírái is. A fiaim már néhány hetes korukban határozottan jelezték, ha valamelyik szerzeményemet nem találták alkalmasnak az Álomszép lemezekre.

 

Két fantasztikus, IBBY Díjas meseíróval is dolgozhattam: Berg Judittal és Czigány Zoltánnal. Így születtek a Panka és Csiribí és a Csoda és Kósza zenés meselemezek.

Két fantasztikus, IBBY Díjas meseíróval is dolgozhattam: Berg Judittal és Czigány Zoltánnal. Így születtek a Panka és Csiribí és a Csoda és Kósza zenés meselemezek.

 

Zenetanárként nagyon szomorúnak tartom, hogy a zenei képzés – amit sokszor összekeverünk a zenész képzéssel – egyre kevesebb teret kap az oktatásban. Pedig a közös zenélés legfontosabb hatása az érzelmi intelligencia fejlesztése, ami a mai világban nagyon fontos. Csináltam ezért egy alapítványt, a neve Bizek Emi Alapítvány a Kreatív Gyermekekért. Ennek az alapítványnak a célja, hogy a gyermekek már óvódás korban megtapasztalják az együtt zenélés örömét. Ez tehát nem zene tanulás, sokkal inkább az egymásra figyelést, a koncentrációt, a ritmusérzéket fejleszti játékosan. A módszer alapja egy zenés mesejáték óvodások számára, melyben minden gyermek zenél, énekel, eljátssza a mesét. Több óvodában tartottam már ilyen zeneórákat, hatalmas a sikere.

 

2015-ben, az ötödik Álomszép lemez és jónéhány meselemez és filmzene után a kiadóval kitaláltuk, hogy élő koncerten is bemutatjuk a zenéimet a közönségnek. Interaktív módon, az együtt zenélés örömét is felhasználva. A kezdeményezés mellé állt a méltán világhírű animációs filmrendező, grafikusművész Cakó Ferenc is, akinek midig hálás leszek ezért. Zseniális homokanimációi színesítik a koncerteket.

 

Nem hiszem, hogy szavakba tudnám fogalmazni, hogy mit jelent számomra a zene. A zeneszerzés egy önkifejezés, a “lélek hangja”. A zene számomra egy utazás egy gyönyörű másik világba. Amikor zenélek, akkor egy magasztos lelki állapotba kerülök, valamiféle határtalan boldogságba. A szó túl korlátozott kifejezési mód ahhoz, hogy ezt leírja. Remélem, a szerzeményeim elmondják helyettem és segítenek másoknak is megtapasztalni.

Bizek Emi, 2016

BIZEK EMI ALAPÍTVÁNY A KREATÍV GYERMEKEKÉRT

alapitvany.bizekemi.hu
2097 Pilisborosjenő Fő u. 4/a.
+36-26-336-407
alapitvany(kukac)bizekemi.hu
Adószám: 18397695-1-13

Köszönjük a tesztelésben nyújtott segítséget