Bizek Emi Bizek Emi Bizek Emi Bizek Emi
elsolemez-450

Dr. Raffai Jenő pszichológus
Rákóczi Ágnes szülésznő és
Kétszeri Csilla pszichológus, óvónő ajánlásával


Az Álomszép lemezek anyaga egyfelől relaxatív, másfelől klasszikus zenei alapokkal fejleszti a gyermekek muzikalitását.
Fontos szempont, hogy a cd anyaga egyaránt kellemes, nyugtató hatású az egész családnak.
Az „Álomszép – zene babáknak és mamáknak” sorozat első lemeze 2007-ben készült el és hamarosan tripla platina lemez lett. Magyarországon kívül eddig 10 külföldi országban adták ki.

 

alvo-baba-450

Zeneszerző és zenetanár, az ELTE ének-, zenetanár, karvezetés szakán végzett. Zeneszerzőként több, mint 100 saját szerzeményt írt. Kepes András: „Világfalu” című televíziós sorozatához szerzett filmzenéiért 2006-ban Fonogram Díjat kapott. Az Álomszép sorozat lemezei sokszoros platina és arany lemezek lettek.


Bizek Emi maga is gyakorló édesanya. Ádám fia 2006 decemberében, Dániel pedig 2010 augusztusában született.

koncert-csoportkep-450

„Az Álomszép koncertet az egy évtized alatt született Álomszép lemezek legszebb dalaiból állítottuk össze.”


Klasszikus hangzásvilág könnyedén – koncert kicsiknek és nagyoknak Bizek Emi és az Álomszép Kamarazenekar előadásában:
Bizek Emi – zongora, ének
Szabó Ágnes – fuvola
Schild Evelin – hegedű
Molnár Dániel / Ládi Zsuzsanna – brácsa
Rádli Ramóna – cselló

baba-mama-alszanak-450

A kisgyermekek alvásciklusai nem azonosak a felnőttekével. Ők először egy felületes alvó fázisba kerülnek és csak kb. 20 perc elteltével jutnak el a mély álom fázisába. A felnőttek sokkal hamarabb, szinte rögtön az elalvás után mély álomba merülnek. Persze mi felnőttek is rengeteg „alvást előkészítő” cselekményt végzünk. Hosszasan mosakszunk, átöltözünk, készülünk az ágyba, olvasunk vagy – rosszabb esetben – tévézünk még elalvás előtt. A babáknak és a kisgyermekeknek a mese, vagy a zenehallgatás lehet az a segítség, ami eljuttatja őket a nyugodt elalvásig.

„Az igazi baba-mama zene olyan, ami az anya lelkén átszűrődve éri el a magzatát. Ettől lesz személyes. Ettől lesz kettőjük kizárólagos élménye. Létrehozza kötődésük zenei mintázatát. Mintha együtt komponálták volna. Ez egy ilyen CD. Jó szívvel ajánlom.”

Dr. Raffai Jenő pszichológus